2015. október 18., vasárnap

Vezetékes szolgáltatók Érden

Bevezetés

Az érdi Facebook csoportban időről-időre felmerül a kérdés, hogy milyen vezetékes tévé- és internet szolgáltatók érhetőek el Érden. Nagyon sok fals információ szokott ilyenkor megjelenni, leginkább azért, mert az emberek igazából nem értenek ezekhez a dolgokhoz, nagyon sokan úgy válaszolgatnak a kérdésre, hogy nincsenek tisztában a technikai háttérrel.
Legtöbb félreértés abból szokott adódni, hogy nagyon nem mindegy, hogy egy szolgáltatást vezetéken, vagy valamilyen másik módon a "levegőből" (műholdról, vagy földfelszíni sugárzással) érünk el. Műholdas és földfelszíni sugárzás (ez utóbbi a MindigTV-t, vagy a mikrohullámú Hello Digital-t jelentheti) ugyanis valóban bárhol elérhető (ezért értelmetlen is olyanokat mondani, hogy pl. a UPC Direct elérhető Érden is, hiszen az az ország minden településén elérhető, azonban a UPC nem), azonban ezeknek a sok hátránya közül a legnagyobb, hogy csak tévé szolgáltatásra alkalmasak, se internet, se telefon szolgáltatásra nem. (Most attól szakadjunk el, hogy különféle mobil alapú megoldásokkal lehet ilyen szolgáltatásokat is kérni bizonyos szolgáltatóknál műholdas tévé mellé, de ezeket én nem ajánlom. (Hiszen ezek csak annyira jók, amennyire az adott helyen a mobilinternet szolgáltatás.) Illetve a UPC Direct új Combo csomagjait sem sorolom valódi szolgáltatások közé, hiszen itt is csak arról van szó, hogy egy másik szolgáltató (Telekom) szolgáltatását használja az interneteléréshez.)
Nézzük tehát, hogy szigorúan vezetékes szolgáltatók közül melyek közül választhatunk ma (2018. március 26.) Érden.

Szolgáltatók

Telekom (T-Home)

Ez valószínűleg senkinek sem új információ, a Facebook csoport általában tele van a Telekomos internet vagy tévé szolgáltatás hibáját taglaló megjegyzésekkel. A csoportbeli tapasztalat alapján a családi házas területen elég sokszor van vele probléma (saját, lakótelepi tapasztalatom alapján viszont atomstabil a szolgáltatás (legalább is akkor így volt, amikor én az előfizetőjük voltam)). Egyszerűen elég sokszor megesik, hogy nem működik az internet, a telefon vagy a tévé szolgáltatás. Emellett az egyik legdrágább szolgáltató (talán az egész országban).
Itt érdemes megjegyezni, hogy internetre elő lehet fizetni kisebb szolgáltatóknál is (pl. Externet, Invitel), azonban ilyenkor technikailag ez is a Telekom hálózatán érkezik be a házunkba, vagyis, ha az utcában valamilyen hiba miatt megszűnik az internet szolgáltatás a Telekom hálózatán, akkor Externet előfizetőként is ugyanezt fogjuk tapasztalni. Sokat tehát ezzel nem nyerhetünk.

Flip

Mivel eléggé agresszív árazással operál, ezért úgy döntöttem, hogy beveszem a szolgáltatók közé a Flip-et is. Azért csak emiatt, mert technikailag ezt is a Telekom szolgáltatja, azonban nagyon is versenyképes formában. 3700Ft-ért (hűségidő nélkül) mindent megkapunk: tűrhető sebességű internetet (bár a feltöltés csak 10Mbit/s), 24 darab HD csatornát a tévé csomagban és persze vezetékes telefont. Akinek csak az ár a fontos, annak mindenképpen nyerő választás lehet. Aki idegenkedik az IPTV-től (gyengébb képminőség, kötelező minden tévéhez set-top-box), vagy aki kihasználja a gyorsabb internet adta lehetőségeket, azoknak inkább a Digi a jó választás. (Akkor sem nyerő a Flip, ha sok videót töltünk fel, küldünk el ismerőseinknek, mert megőszülünk, mire 10Mbit/s-mal elmegy egy videó.) Illetve, ahogy említettem, ez a Telekomnak egy átmárkázott szolgáltatása. Akinek megbízhatósági problémája van  a Telekommal, annak nem érdemes erre váltania, valószínűleg nem lesz stabilabb a szolgáltatás. (Csak az ügyfélszolgálat van különválasztva a Telekomtól.)

Aktiv1

Erről nagyon kevesen tudnak Érden, de valóban van egy a Telekomtól teljesen független vezetékes szolgáltató. Az ismeretlenség oka, hogy ez a szolgáltató csak a lakótelepen a panelházakban szolgáltat, ez pedig azt jelenti, hogy az érdi lakosság kb. 5%-a számára elérhető. Illetve ez a szolgáltató csak 2014. eleje óta érhető el Érden. (2016. február elsejétől pedig meg is szűnt, lásd lejjebb.) Pedig minden tekintetben felülmúlja a Telekomot, hiszen olcsóbbak a csomagjai (csatornalista árakkal), illetve az összes digitális tévécsatornát (néhány prémium csatorna kivételével) kódolatlan formában DVB-C rendszerben sugároz. Ennek az az előnye, hogy egy nem túl régi tévével Set-Top-Box nélkül is nézhetjük akár a HD csatornákat is, illetve, amennyiben a tévénknek van műsorrögzítő funkciója, akkor azt is minden további nélkül használhatjuk. (Itt azért az megjegyzendő, hogy a jelenleg a Telekomos hálózaton zajló analóg lekapcsolás eredményeképpen ez a Telekomos hálózaton is működik, a különbség csak annyi, hogy a Telekom DVB-C rendszerben csak azokat a csatornákat továbbítja, amelyeket előtte az analóg rendszerben is elérhetővé tett. (Vagyis a teljes csatornakínálatnak csak egy részét.) Aktiv1 esetében azonban pont a DVB-C rendszeren van több csatorna, mint analógon.) Emellett az internet- és a telefonelőfizetések is olcsóbbak itt, mint a Telekomnál.

Digi

Mindenki nagy örömére 2015. novemberétől elérhető Érd bizonyos területein a kábeles Digi is. A kábelek kiépítése jelenleg is zajlik, ezért sajnos még nem érhető el a város teljes területén - illetve igazából az sem tudható biztosra, hogy valaha elérhető lesz -, pedig a kábeles Digi tulajdonképpen ma Magyarországon a legjobb szolgáltató.

Internet szempontjából tök egyszerű a helyzet:
  • Olcsó
  • Gyors
Ezen nincs mit magyarázni. Gyakorlatilag ma a Digi már csak gigabites internetet köt be minden új előfizetőnek Érden, mindezt 2.640,-Ft/hó áron. (Hűség vállalásával, amely kérésre meghosszabbítható a kedvező árért cserébe.) Bár a Telekom már reklámozza a 2Gbit/s sebességű internetjét, én úgy látom, Érden az továbbra sem elérhető. 250Mbit/s sebességű internetnél gyorsabbat nem ajánl fel a Telekom honlapja érdi címre, azt is 3eFt közötti összegekért. (2 év hűséggel, tévé és telefon előfizetés mellé.) Továbbra is igaz tehát, hogy internet szempontjából Érden a Telekom nem tud labdába rúgni a Digi mellett.
Új fejlemény, hogy 2017. október 24-től a meglévő, de lejárt hűségidővel rendelkező előfizetők újra köthetnek hűségszerződést a Digi-nél is. Ez azt is jelenti, hogy a meglévő előfizetők ismét kérhetnek 1Gbit/s sebességű internetet, okos csomagban (tévé, internet, telefon egyben) 4.580,-Ft/hó áron.

Televízió esetében:
  • Néhány prémium csatorna (HBO-k, DigiFilm, pornó) kivételével minden csatorna kódolatlan DVB-C formátumban kerül sugárzásra, amelynek előnyei, hogy
  • nem kötelező a szolgáltatótól Set-Top-Box-ot (beltéri egységet, konvertert) bérelni, mert ha a tévénk nem túl régi, akkor közvetlenül képes a digitális csatornák behangolására
  • semmilyen formában nincsenek megkülönböztetve a HD-s csatornák, nincsen külön HD előfizetési díj. Amennyiben az előbb említett módon a tévénk képes a DVB-C csatornák behangolására, akkor azok között meg fogjuk találni a HD-s csatornákat is. (A HD-hoz a tévének MPEG4-et is ismernie kell, de gyakorlati tapasztalat alapján, amely tévé tudja a DVB-C-t, az az MPEG4-et is tudja.)
  • Amennyiben a tévénk tudja a műsorrögzítés funkciót, akkor azt is használhatjuk minden további nélkül. Ha erre nem képes, akkor bérelhetünk a Digi-től is rögzítős box-ot. (Bár merevlemezt nem adnak hozzá, azt nekünk kell csatlakoztatnunk.) Ugyanígy, használhatjuk a tévé TimeShift/Timemachine (élő adás visszatekerése) funkcióját is.
  • Ha a tévénk nem tudja a DVB-C csatornák behangolását, akkor sem kötelező a szolgáltatótól bérelnünk box-ot, egy bárhol megvásárolt DVB-C-t és MPEG4-et tudó box megteszi. (Bár ez elég hosszú idő alatt térül meg, lévén a bérleti díj nem túl magas.) Amiko, WayteQ, Strong. (Figyelni kell, mert néha az árukereső kidob olyan box-ot is, ami nem tudja a DVB-C-t, ezt ellenőrizni kell az adatlapon.)
  • Mivel a digitális tévézéshez sem szükséges box, háztartáson belül annyi felé osztjuk el a kábeltévé jelet, ahány felé akarjuk. (Persze szükség esetén erősítő beépítése szükséges.) Ez azoknak jó hír, akiknek sok tévéjük van otthon: ezentúl nem mondhatja meg a szolgáltató, hogy hány tévén nézhetjük az adásokat. (És főleg: nem kérhet tévénként semmilyen extra díjat.)
  • Ez utóbbi esetében fontos az is, hogy semmilyen olyan korlátozás nincsen, mint IPTV esetén, hogy mondjuk több tévé esetében egyszerre csak az egyiken lehet HD csatornát nézni. DVB-C esetén lényegében minden időpillanatban "jön" az összes csatorna az összes tévén. (Akkor is, ha mondjuk 10 tévéről van szó!)
  • Ha valaki nagyon ódivatú akar lenni és a régi CRT tévéjét szeretné használni, mindenféle extra nélkül, akkor ezt is megteheti, ugyanis a Digi analóg kábeltévét is szolgáltat. (Bár a csatornáknak csak kb. a fele érhető el ilyen formában.)
  • Ja, és persze: olcsó.
  • Egy komolyabb negatívum van a Telekomhoz képest: nincsen Videótéka. Van azonban Digi Online.

Telefon esetén:
  • Egyszerűen olcsóbb.
Tulajdonképpen én a Telekomnál maradást egyetlen esetben tartom elfogadhatónak: amennyiben komolyan szükségünk van a Telekom videótéka szolgáltatására, vagy a tévécsatornák között mindenképpen szükségünk van olyanra, amely a Telekomnál elérhető, a Diginél pedig nem. Ilyen sajnos van, azt kell eldöntenie mindenkinek, hogy megéri-e az összes többi előnyt feláldozni a videótékáért vagy azért a pár tévécsatornáért.
Jelenlegi előfizetőként a hűségszerződés is akadályozó tényező lehet, de ez lehet, hogy sok ember számára nem is valós akadály. Ugyanis a Telekom azt az elvet alkalmazza, hogy hűségszerződés felbontása esetén azt az összeget kell kifizetni, amit az adott időszakban a hűségszerződéssel megspóroltunk a havi előfizetési díjakon a felbontás napjáig. Vagyis azok, akik nem túl régen kötöttek hűséget, viszonylag olcsón ki tudnak ugrani a hűségből. Tehát az éppen most kötöttem hűséget a Telekomnál nem lehet komoly akadály, hiszen minél rövidebb ideje tart a hűség, annál kisebb az összeg, amit vissza kell fizetni. Azoknak kellemetlen, akik kb. a hűségidő közepén vannak, hiszen náluk már nagyobb összegről van szó, viszont még sok van hátra a hűségből.
Illetve még egy probléma lehet, amely megakadályozhatja a váltást: egyelőre nem lehet tudni, hogy vajon elérhető lesz-e a kábeles Digi Érd teljes területén... Erre egyelőre semmilyen biztosíték nincs, másfél évvel az után sem, hogy elindultak az első bekötések. Az tudható, hogy a Digi az áramszolgáltatóval kötött szerződést a kábelek kihúzásához, vagyis az ELMŰ oszlopait használhatja arra, mást nem. Ez néhol megakadályozhatja a bekötést.
Azt, hogy egy utcában elérhető-e már a kábeles Digi, itt tudod ellenőrizni.

Többiek

Jelenleg nincs több. Aki azt mondja, hogy másik vezetékes szolgáltatója van, az rosszul tudja. (Ahogy említettem, ha valaki pl. Externet-es vagy UPC Direct-es, az is a Telekomtól kapja a netet, ez csak számlázási különbség, technikailag nem számít. Bár, azt el kell ismerni, hogy a UPC Direct Combo csomagjait érdemes mindenkinek áttanulmányoznia, mert nagy valószínűséggel pénzügyileg jobban jön ki, mintha közvetlenül a Telekomtól rendeli a szolgáltatásokat.) Jelenleg nincsen másik valós vezetékes szolgáltató Érden.

Lakótelep helyzete

Kicsit bonyolult volt a helyzet itt. Azt kell tudni, hogy a lakótelepen bújtatva már 2014 elején megjelent a Digi, az Aktiv1 szolgáltatón keresztül. Kiépítettek egy új hálózatot, amelyen (kicsit drágábban) egy az egyben a Digi kábeltévét és saját kábeles internetet szolgáltattak. (Meg persze telefont.) Azonban a Digi most már átvette ezt a területet is, így az Aktiv1 eltűnt Érdről.
2015. december 29-én kaptam egy levelet, amelyből elég egyértelmű a helyzet. A Digi átvette a lakótelepi hálózatot is az Aktiv1-től.
Levél az Aktiv1-től
Sajnos a levélből az nem derül ki, hogy technikai változást is jelent-e az átvétel, ez ugyanis feltétele annak, hogy a gyorsabb internet a panelházakban is elérhető legyen.
2016. január 12-én egy újabb levelet kaptam, amelyben tisztázódnak ezek a technikai kérdések is. Szerencsére jó hírek ezek:
A vevő, a DIGI Kft. tovább viszi az általunk képviselt folyamatos dinamikus fejlesztési stratégiát, és tervei szerint átépíti a jelenlegi hálózatokat korszerűbb optikai hálózatra. Az optikai hálózat megteremti a lehetőségét az akár 1 Gbit/s sebességű internet szolgáltatás alapjának, ami a mai hazai viszonyok között verhetetlen a szolgáltatók körében.
Illetve:
Február 1-től azonban még nem változnak az internetes csomagok, de átépítés függvényében a DIGI Kft.tájékoztatni fogja Önt az új csomagokról és azok árairól.
De a lényeg, hogy ez azt jelenti, hogy már a lakótelepen is csak idő kérdése, hogy olcsóbb (ez már megvalósult) és gyorsabb internetet vehessünk igénybe. Sajnos azonban a technikai váltás a mai napig (2017. október 16.) nem történt meg a lakótelepen, vagyis legfeljebb 80Mbit/s sebességű internetre lehet előfizetni, nem túl olcsón.

Újabb fejlemény

Bár, az év elején a két cég által közösen küldött levélben szó szerint azt írták, hogy Az Ön szerződését ennek megfelelően az új, kedvezőbb feltétellel veszi át a DIGI Kft., az első Digi-s számlán mégis 3.600Ft-os összeggel (ami még az Aktiv1-es ár volt) jelent meg a kábeltévé előfizetési díj, a Digi-s 3.000Ft helyett. Voltam bent személyesen az egyik Digi ügyfélszolgálaton és mosolyogva azt közölte az ügyintéző, hogy Hát igen, a kedvezőbb előfizetési csomagot kérni kell. Szóval, sajnos minden lakótelepinek ezt kell tennie, aki kábeles tévé előfizetéssel rendelkezik a Digi-nél: most itt kidühöngi magát, aztán lenyugodva be kell mennie személyesen (mivel aláírást igényel) egy Digi ügyfélszolgálatra, és kérnie az olcsóbb előfizetést. Ez csak az árat érinti, ugyanannyi csatornát tartalmaz, mint az eddigi 3.600Ft-os előfizetés. (Az internet előfizetést nem érinti a dolog, hiszen technikailag nem tudják az igazi Digi-s internet előfizetéseket még nálunk lakótelepieknél biztosítani.)
Megjegyzés: Van, akinek még 2015 év végén is 2.400Ft volt az tévé előfizetése, azt gondolhatja, hogy áremelés történt. Nem pontosan így van, mert ennek az volt az oka, hogy kisebb csomagot kért. A Digi-nél azonban a csomagok megszűntek (ez még az előtt volt, hogy átvette az Aktiv1-től a Digi a szolgáltatást, tehát Aktiv1-esként is többet kellett volna fizetnie, mert ott is ugyanazok a csomagok vannak, mint a Digi-nél), csak egyféle tévé előfizetés van már, amely tartalmaz minden nem prémium csatornát (vagyis HBO és társai kivételével mindent, jelenleg összesen 99 csatornát), ez kerül most 3.000Ft-ba.
Digi ügyfélszolgálat Érden a Budai út 28. szám alatt található. (A lépcsőházon keresztül érhető el.)


Nyitvatartási idő:
Hétfő, Szerda, Péntek: 8:00 - 16:00
Kedd, Csütörtök: 10:00 - 18:00

A történet vége...

Végül happy-end lett. 2018. február vége óta ugyanis a lakótelepen lakók számára is igényelhető az optikai hálózaton keresztül szolgáltatott internet, vagyis csomagban (tévével és telefonnal együtt) 4580Ft/hó áron elérhető az 1000Mbit/s-os internet. (200Mbit/s-os feltöltési sebességgel.) Technikailag ez azt jelenti, hogy egészen a lakásig hozzák be az optikai kábelt, majd onnan egy Wifi router funkciót is ellátó ONT osztja tovább a jelet a tévé és a telefon számára.

Magyarázkodás :)

Valószínűleg sokakban felmerülhet, hogy ez olyan, mintha én a Digi reklámembere lennék, de erről szó sincs. Én is csak egy érdi lakos vagyok, akit hobbiból érdekelnek ezek a technikai dolgok és nagyon zavar, ha valaki rossz információkat terjeszt. (Ami sajnos nagyon sokszor megesik, ha nem is tudatosan, egyszerűen csak ismerethiány miatt.) Ezért próbáltam minden fontos információt itt összeszedni, remélem sokat segítettem másoknak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése