2012. október 26., péntek

Milyen szobaantennát ajánlotok?

Jaj, a kedvencem ez a kérdés! MindigTV-vel, DVB-T tunerekkel kapcsolatos fórumokon szinte a legtöbbször elhangzó kérdés. Két probléma van a vele. Az egyik, hogy a legtöbb esetben a kérdés mellé nem kapunk információkat (erről majd később), a másik, hogy röviden a válasz az, hogy semmilyet.


Miért is mondom ezt? Azért, mert a szobaantennák és a tetőantennák között általában nem csak az a különbség, hogy az egyik jól mutat a szobában, a másik meg nem, hanem az is, ahogyan felfogják a rádióhullámokat. A szobaantennák a fizikai kialakításuk miatt leginkább minden irányból veszik a rádiójeleket, míg egy jobb tetőantennának lehet, hogy csak 15 fokos az a nyílásszöge, amelyen belül hatásosan veszi az adást. Mit is jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy ha a szobaantennát - logikusan - leteszed valahol a szobában (jobbik esetben az ablakpárkányra), akkor biztos, hogy a környező zavaró rádiójelek (leginkább például egy mobiltelefon) meg fogják zavarni a vételt. Vagyis fel lehet arra készülni, hogy ha kedvenc műsorunk alatt megszólal az asztalon fekvő mobiltelefonunk, akkor bizony a TV-n a kép bekockásodik, esetleg néhány másodpercre el is sötétül. Ezért nem ajánljuk sosem a szobaantennákat, főleg, ha valaki elsődleges forrásként használná.
Persze sokan csak a kábeltévé mellé keresnek antennát, hogy a Forma-1-et HD-ben nézhessék havidíj nélkül. Ebben az esetben természetesen valóban nem éri meg az a vesződség, ami egy tetőantenna felszerelésével járhat, ilyenkor meg lehet próbálkozni egy szobaantennával is. Ebben az esetben arra figyeljünk, hogy lehetőleg olyat vásároljunk, amelyben állítható az erősítés, mert a túlvezérelt jel sem szerencsés. (Illetve ha zajos a jel, akkor azon az erősítés sem fog segíteni.) Ezeknek az antennáknak a dobozaira írt 20-30-40 dB értékeknek ne higgyünk (a valósághoz semmi köze), illetve nem kell bedőlni a DVB-T esetleg FULL HD feliratoknak sem. Ugyanis digitális antenna nem létezik, csak antenna, illetve az, hogy az adás FULL HD-s-e vagy sem, nem az antennától függ. Ezek mind csak a parasztkábítás csoportba tartozó maszlagok. Konkrét típust azért nem írok, mert a fórumok hozzászólásaiból az vehető ki, hogy nagy különbség nincs közöttük. Van akinek az egyik beválik, másnak ugyanaz nem.
Ezzel el is értünk a bejegyzés elején említett másik témához: az információhoz! Vagyis, a kérdezők legtöbbször nem mondanak semmit arról, hogy hol szeretnék nézni az adást. A hol alatt itt most nem azt értem, hogy a nappaliban, vagy a konyhában, hanem azt, hogy az ország mely részén. Szerintem a legtöbb ember, amikor megfogalmazódik benne a bejegyzés címében írt kérdés, a magyarországi mobil lefedettségből indul ki (ami világviszonylatban elég jónak mondható) és azt hiszi, hogy a földfelszíni digitális tévéadások vételéhez is elég csak annyi, hogy a panellakásában lévő TV tetejére (vagy a fölötte levő polcra) ráteszi a kis szobaantennát... Ez azonban egyáltalán nem így van. A tévéadás vételéhez ha nem is tiszta rálátás kell a toronyra, de egy a torony és köztünk lévő panelház, vagy domb nagyon is befolyásolja a vételi lehetőségünket. Ezért vannak nagyon eltérő tapasztalatok ugyanazzal a szobaantennával a különböző helyeken és ezért sem mondhat felelősen senki biztos választ arra a kérdésre, hogy "És akkor ez a típus biztos, hogy jó lesz nekem?"
Természetesen azért valamennyire az esélyeket meg lehet tippelni, amelyhez nagyon jó segítséget nyújt két honlap. Az egyik természetesen a MindigTV hivatalos honlapja, amelyen lehetőségünk van cím szerint megkeresni, hogy milyen vételi lehetőségekre számítsunk. Az itt kapott eredményt azonban nagyon sok minden befolyásolja, főleg abban az esetben, ha az ajánlott tetőantennás vétel helyett (ugyanis az Antenna Hungária csak ilyen vételi módhoz tervezi a MindigTV hálózatát) egy tízemeletes panelház 2. emeletén próbálkozunk, úgy, hogy mellettünk is egy hasonló ház van. Ebben az esetben bár valószínű, hogy a panelház tetejére kirakott antennával tökéletes lenne a vétel, megtörténhet, hogy a 2. emeleten semmit sem fogunk tudni befogni.
A másik hasznos oldal az Interaktív DVB-T térkép nevű, amely bár elsőre angolul jelenik meg, átkapcsolható magyar nyelvre is. Emellett ennek az oldalnak van egy nagyon hasznos Androidos kliense is, amely elérhető az oldalról.

Ezen oldalak használatával azért képet kaphatunk arról, hogy a környékünkön milyen a lefedettség, mire számíthatunk, ha megpróbáljuk befogni a MindigTV adásait.

7 megjegyzés:

  1. A szobaantenna nekem nem nagyon jött be... De ha nincs tetőantenna lehetőséged, akkor mindenképp valami jó minőségűt válassz!
    DVB-T vételhez is jó minőségű antenna jel kell az tévhit, hogy egy darab dróttal is jól fog jönni az adás bár adótorony közelében lehetséges, de még oda is érdemes egy kis teljesítményű szobai antennát betenni mert stabilabb lesz a vétel. Azt kell figyelembe vennünk,hogy milyen messze vagyunk az adótoronytól és az a adótorony milyen teljesítménnyel sugározz. Ha közel vagyunk akkor elég egy kisteljesítményű UHF logper vagy Yagi antenna vagy egy szobai antenna is. Ha messzebb vagyunk és kis teljesítményű az adó akkor érdemes nagy nyerességű TRIPLEX antennát vennünk.Ha nagyon rossz vételi helyen lakunk érdemes olyan triplex antennát venni amiben már be van szerelve egy fejerősítő is.

    VálaszTörlés
  2. "Ebben az esetben bár valószínű, hogy a panelház tetejére kirakott antennával tökéletes lenne a vétel, a 2. emeleten semmit sem fogunk tudni befogni."

    Nem kötözködni szeretnék, távol áll tőlem, egyszerűen a saját tapasztalatomat, véleményemet közlöm: 10 emeletes panelban, épp a másodikon lakunk :), és tökéletes a vétel. Szobaantennával is (igaz annál tényleg bezavar a telefon), erkélyen rendes antennával pláne. Pedig körbe minden irányból 10 emeletesek vesznek körbe, valószínűleg szerencsések vagyunk. Az igaz, hogy nem messze az egyik panelház tetején van az AH-nak egy kis átjátszója a MindigTV-hez, valószínűleg az is rásegít a tökéletes jelre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez is jó bizonyíték arra, hogy teljesen esetleges, hogy ki mit tapasztal. Természetesen persze nem elhanyagolható az sem, hogy esetedben közel van az adó.

      Törlés
    2. Személy szerint mindenképp irányított antennát ajánlanék.

      Törlés
  3. Csak hogy mondjak én is egy tapasztalatot:
    Anyámnál, antennaszerelésnél pl úgy jártam, hogy a lepke antennáról a bekötéstől 10 cm-re elvágtam a koax kábelt, így a set top boxba egy szűz, árnyékolt vezeték volt bedugva, semmi nem volt a végén, és darabolódás nélkül jött mind a 7 adó. Esetünkben a "rozsdás vaszöggel is" állítás teljesül :)
    Ellenpéldát is tudok mondani, miszerint Kecskeméttől 16 km-re, kerekerdő közepében se kép se hang. Pont ma próbálkoztunk egy triplex antennával, ami sokat dobott a dolgon, de még nem tökéletes. A közszolg. adók bejönnek, a kereskedelmik pedig nem.
    Folyt köv. :)

    VálaszTörlés
  4. Saját kkísérletezésem eredménye: Sima Hama szobaantennával ( 2004 óta megvan), Budapesten Zuglóban kb. 4.5 km-re a száva utcai adótoronytól simán jönnek az ingyenesek USB-s tévé vevővel. Hibrid vevő, alapból az analóg Digit veszi koaxkábelről F1-et viszont tudok nézni full HD-ben DVB-T-n.

    Békésen, DVB-T-s tévével szintén szobaantennával Google szerint 12.5 km-re a békéscsabai átjátszótól lazán be tudom fogni a 7 ingyenes adást és a Csaba TV-t, jelerősség 90% fölötti. Még a Gyula TV is bejön, ami másik irányból, messzebbről és alacsonyabb teljesítményen sugározva. Mikor még analógon adott a Gyula Tv még Gyula külvárosi részein sem lehetett befogni mindenhol rendesen, digitálisan meg még Szarvasról is láttam sikeres vételt (cirka 70 km).
    Analógon ugyanezen antennával a távolabbi Komádi adótoronyra tudtam ráhangolni a régi tévéket, két szobaantennával (egyiket 200ft-ért vateráztam), így meg tudtam örökíteni az analóg lekapcsolást. Azóta csak a román 1 és a román 2 az, amit be tudok fogni velük,

    VálaszTörlés
  5. Analóg korszakban egyébként a kábelTV bevezetése előtt Szentesre hangolva simán jöttek az adások meg a Csaba TV, sőt akkor tényleg működött az is ,hogy egy kábelvéggel is volt adás, ha nem is legjobb minőségű, mikor villám csapott a TV antennába, akkor ablakon kilógatott koax kábellel tévéztünk egy ideig, zizis, sistergő hangú néhol színtelen kép, de valami mégis volt. Digitálisan ez nem működne, ott vagy tökéletes a kép vagy nincs,

    VálaszTörlés